100%-osan teszteltek a Babiators napszemüvegeink 😎
Sokan talán nem is tudják, hogy mennyire fontos, különösen a kisgyermekeknél a megfelelő fényvédelem mellett a szemünk védelme is. A gyerekeknek nagyobb és átlátszóbb szemlencséik vannak, mint a felnőtteknek, ezért a napfény sokkal jobban károsítja kis szemeiket. Sajnos a szülők alig egyharmada vásárol gyermekének védelmet nyújtó napszemüveget. Talán csak azért, mert az a gyermekek számára kényelmetlen, nem szívesen viselik és a legtöbb nagyon könnyen tönkre tehető és könnyedén el is veszítik. Bíztunk benne, hogy a teszttel, ez most megváltozik és milyen igazunk lett! 😊
Babiators napszemüvegeinket tesztelték a Happy Family olvasóinak gyermekei 6 éves korig.
A Profimed Magyarország kezdeményezést indított, melyben a happyfamily.hu lelkes olvasói és szerkesztősége voltak a segítségünkre. Egy felhívás keretén belül 50 kisgyermek (0-6 évesek) kapott lehetőséget arra, hogy kipróbálja a menő szemüvegeket és 2 hétig teszteljék azokat, majd arra kértük őket, hogy röviden értékeljék, hogy mik a tapasztalataik.
Szeretné tudni, mit mondtak a gyerekek, hogyan nyilatkoztak a szülők??
Először is arra voltunk kíváncsiak, hogy miért döntöttek úgy, hogy jelentkeznek a tesztelésre és kipróbálják a terméket.
Válaszok:
„Legkisebb fiam épp azelőtt törte el a napszemüvegét, így vásárlás előtt álltunk.” (Melinda)
„Szerettem volna kipróbálni a napszemüveget, mert utána olvasva sok pozitív véleménnyel találkoztam.” (Emese)
...„Szeretek minél több újdonságot kipróbálni a gyerekeim számára, szeretem nekik minden téren a legjobbat adni. Megláttam ezt a tesztelési lehetőséget és úgy voltam vele, hogy igazából miért ne.„ (Ildi)
„Három kisfiam is bele esett a meghirdetett korhatárba, ezért jelentkeztem. Imádják a napszemüvegeket, kíváncsiak voltunk miben más ez a márka.” (Ramóna)
„Szerettünk volna napszemüveget kipróbálni mivel még nem viselt napszemüveget.” (Edina)
„Mert kíváncsi voltam rá, hogy a kisfiam, hogy viseli, hogy tetszik majd neki ez a napszemüveg, mert általában nem igazán tetszenek neki a gyerek napszemüvegek.” (Attila)
„Gyermekem 5 éves és számomra fontos, hogy a napszemüveg az ő kis szemének megfelelő legyen. Minden évben újat kellett vennünk, mert az első leesésnél eltört valahol így használhatatlan lett. (Adrienn)
„Köszönöm, hogy tesztelhettünk. Érzékeny a kislányom szeme, világos neki. Mentünk nyaralni a tengerpartra és tökéltessen jött a szemüveg.” (Gyöngyvér)
„Kisfiam nagyon szereti a szemüvegeket és pont aktuális volt a régi cseréje.” (Veronika)
„Mivel nagyon érzékenyek a szemeim a napfényre, így nagyon örültem, amikor lehetőséget találtam rá, hogy a gyermekem szemét is védhessem a káros sugarak ellen.” (Vivien)
Következő kérdésünk az volt, hogy mi tetszik a legjobban a termékben?
„Hogy újrahasznosított anyagból van. 😊” (Veronika)
„Nagyon könnyű, illeszkedik a fiúk arcához. A színe gyönyörű, matt a felülete, és pasztell kék, minden öltözethez passzol.” (Ramóna)
„A szára nem műanyag így nem nyomja a fülét, nem esik le könnyen emellett a szeme is védve van 100%-ban.„ (Adrienn)
„100%-os UVA és UVB védelem, ütésálló lencsék, divatos.” (Melinda)
„Elsőre a weboldal tetszett meg. Utána a napszemüveg vagánysága. Tudtam, kisfiamnak is megnyerő lesz, hiszen egyre jobban érdekli, hogy mit visel.„ (Henrietta)
„Hogy rugalmas, nem merev a szára, hiszen a kisgyermekek nem tudnak a hasonló tárgyakra még vigyázni. Így nehezen lehet eltörni. A fazon is tetszik, jól áll a gyermekemen.” (Erika)
Kíváncsiak voltunk, hogy a gyerekek szívesen viselték e a szemüveget?
„Nagyon tetszik neki, azonnal felpróbálta. Jól lát benne, nem esik le a fejéről.” (Ramóna)
„Kisfiamat az udvarról alig lehet valamivel becsalogatni. kint akar reggelizni, ebédelni, vacsorázni is. Ha tehetné, kint is aludna. Kompromisszumot kötöttünk. Maradhat, ha bekenhetem naptejjel és sapkát, napszemüveget visel. Szerencsére kéri is a napszemüveget mindennap. Szívesen viseli, büszkén mutogatja kis barátainak az utcán is.„ (Henrietta)
„Nagyon is szívesen alig tudtam tőle elvenni☺️.” (Edina)
„Igen, nagyon szívesen viseli, amióta megkapta, szinte le sem veszi.„ (Attila)
„Le sem akarja venni, még ha esik az eső, akkor is viselni szeretné.” (Veronika)
„Kezdetben furcsa volt Neki, levette magáról, de megszokta és már szívesen viseli.” (Vivien)
„Eddig ezt a szemüveget viselte a legtovább. Ezáltal elmondhatom, hogy igen szívesen viselte fiam.” (Réka)
Mennyire találták tartósnak a terméket?
„Teljes mértékben meg vagyok elégedve vele. Donát sokat játszik a kutyusunkkal. Harcolnak, fetrengenek. Ha le is esik róla és kicsit megnyomódik, akkor sem törik el, nem sérül. Tökéletes! És a bicajozásról már nem is beszélve. Volt már megreptetve is. Semmi baja nem lett!” (Henrietta)
„Nagyon jó anyagból készült, a csavarok is elvannak rejtve, szerintem nem lesz gond a tartósságával. Más gyártmányú napszemüveg szárai könnyen törnek, ez strapabírónak tűnik.” (Ramóna)
„100%-ban mert eddig kétszer esett le a földre és semmi baja sem lett, hibátlan állapotban van most is.” (Adrienn)
„Nagy pozitívum, hogy nem a kemény műanyagból készült, hanem hajlékonyabb, így gyermekbarátabb, nem fog az első alkalommal eltörni. Simán bírja a gyerekek általi feszegetést (tesztelve 😂)” (Veronika)
„A tartóssága eddig nálunk teljes mértékben bevált, egy karcolás sincs még rajta.” (Ildi)
„Maximálisan, napi használatban van és semmi baja.” (Noémi)
Amennyiben megvásárolná a terméket, döntéséhez hozzájárul a garancia, hogy a vásárlást követő regisztráció után elvesztés vagy a termék sérülése esetén egy éven belül ingyen (postaköltség megfizetése mellett) újat biztosítanak?
„Ez nagyon jó ötlet, mindenképp a vásárlás mellett döntenék ilyen feltételekkel.” (Ramóna)
„Ez sem elhanyagolható szempont a mai világban. Nyilván nem ez a döntő szempont, de fontosnak tartom.” (Attila)
„Plusz pontnak számít, de enélkül is megvásárolnám 😊 Megéri az árát.” (Veronika)
„Igen.” (Ramóna)
Ajánlaná a Babiators napszemüvegeket barátainak?
„Szívből ajánlom mindenkinek nekünk nagyon bevált” (Gyöngyvér)
„Igen, már küldtem is az ismerősöknek fotókat a napszemüvegről.” (Ramóna)
„Igen minden olyan gyerkőcnek, aki még nem viselt napszemüveget. (Edina)
„Már meg is tettem. Két rokon kislány szüleinek már a tesztelés első napjaiban dicsértem a terméket. De azóta is, ha valaki meglátja és kérdéseket tesz fel róla, rögtön ajánlom.” (Henrietta)
„Minket nagyon meggyőzött a termék. Kisfiam nagyon szereti és én is. Nem túl csicsás ugyanakkor mégis jól néz ki és tartós.” (Anita)
„Igen. Viselés közben többen kérdezték is, hogy honnan szereztük be.” (Noémi)
Végül arra kértük tesztelőnket, hogy ossza meg velünk, amit szeretne?
„Még sosem láttam hasonló gyermek napszemüveget, strapabíró, nagyon jó anyagból készült, és gyönyörű a színe. A kisfiamnak is nagyon tetszik, és a családnak- barátoknak is.” (Ramóna)
„A kisfiamon nagyon jól áll a szemüveg, bár szerintem a kialakítása, divatossága miatt ez minden gyermekre elmondható.” (Melinda)
„Aranyos dizájn, gyermekbarát rugalmas anyagból készült. Én maximálisan meg vagyok elégedve a termékkel.” (Vivien)
„Remek kis szemüveget kaptunk tesztelésre. Színeiben visszafogott, modern dizájn. Nagyon jó, hogy nem kemény műanyagból készült, így nem törik el az első leeséskor vagy feszegetéskor. Kisfiam nagyon szereti 😊” (Veronika)
„Nagyon aranyos, mai divatú kis masszív szemüveg a kicsi modellék számára. Szívesen kipróbálnánk más színvilágban is 😊„ (Ildi)
„Egy apróbb hibát tudnék csak kiemelni. De lehet, hogy az én kisfiam testi fejlettsége miatt lehet ez. 5 éves múlt áprilisban. A szemüveg, amit kiküldtek, véleményem szerint kicsi. De emellett egy fantasztikus termék, nagyon meg vagyunk elégedve vele és köszönjük a lehetőséget.” (Henrietta)
„Gyermekemnek nagyon tetszett a szemüveg, alig akarta levenni. Számomra, ami pozitív, hogy szépen illeszkedik a szemüveg, és nem csúszik le az extra pici orráról. Designban is megfelelő, vagány a “macska szem” forma. Köszönjük, hogy tesztelhettük!” (Szilvia)
Nagy öröm volt számunkra, hogy a tesztelők 100%-a elégedett volt és ajánlaná a Babiators napszemüvegeket barátainak.
A Babiators márka, a stílusos és biztonságos gyermek napszemüvegek gyártója.
Biztonságos! A Babiators napszemüvegek 100%-os védelmet nyújtanak a gyermekek szemeinek, miközben felfedezik a világot megannyi kalandot átélve. Az összes Babiators termék megfelel a legmagasabb szintű nemzetközi előírásoknak, ami a védelmet és biztonságot illeti.
Tartós. A napszemüveg viselése a gyermekek számára szórakoztató kell, hogy legyen és nem akadályozhatja őket semmiféle tevékenységben – ezért a Babiators szemüvegek kellemes tapintásúak, rugalmasak és gyakorlatilag elpusztíthatatlanok.
Menő! A Babiators napszemüvegekben filmes vagy rock csillagoknak fogják érezni magukat. Függetlenül attól, hogy a Heartbreaker dizájnból, vagy épp az Agent vagy Surfer polarizált lencséjű szériából választanak modellt, olyan érzésük lesz (és nagyon helyesen!:), mintha felnőttek lennének.
A Babiators ügyfélszolgálata és jótállási programja teljesen újkeletű. Amennyiben a szemüveg megsérül vagy elveszik a vásárlástól számított egy éven belül, akkor a vásárló kap egy ugyanolyan terméket teljesen ingyen (mindössze a postaköltséget kell állnia). Ehhez csupán regisztrálni kell a www.profimed.hu oldalon, a vásárlástól számított 30 napon belül.